A CIA létezésének első pár éve során az amerikai kormányzat többi szervezete nem volt lényeges behatással az ügynökség irányítására. Ezt a felügyelet nélküli helyzetet gyakran indokolták azzal, hogy a KGB világméretű tevékenységeinek ellensúlyozására csakis egy azonos mértékű, "gentlemanhez méltatlan" viselkedésmód alkalmazható. E hozzáállás folyományaként az amerikai kormányzatból nagyon kevesen néztek a CIA körmére. Az ügynökség dinamikus fejlődése és az Allen Dulles igazgatása alatt növekvő függetlenségi érzés csak tovább erősítette ezt a folyamatot. A ’70-es évek elejére, nagyjából a Watergate botrány idejére azonban ez a tendencia megtorpant. Az amerikai politikai élet egyik domináns elemévé vált ugyanis a Kongresszus abbéli igyekezete, hogy minél nagyobb felügyelettel bírjon a kormány végrehajtó ága felett.
A külföldi államfők meggyilkolási kísérletei és a törvényellenes belföldi kémtevékenységekhez hasonló korábbi CIA-akciók felszínre kerülése lehetőséget adott a Kongresszusnak arra, hogy ezt a felügyeletet a hírszerzési tevékenységekre is kiterjessze. Az ügynökség nimbuszát tovább nyirbálta az a tény is, hogy a Watergate-betörésekben volt CIA-ügynökök vettek részt, illetve hogy Nixon elnök a CIA segítségével próbálta az FBI nyomozását megállítani. A Nixont megbuktató hangfelvételek bebizonyították, az elnök arra utasította Haldemant, a Fehér Ház személyzeti főnökét, hogy a CIA-t arról tájékoztassa, a Watergate-vizsgálat megbolygathatja a Disznó-öböl invázióját körülvevő politikai helyzetet, ezért a CIA-nak "nemzetbiztonsági okokból" rá kell vennie az FBI-t a nyomozás felfüggesztésére.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése