A legrosszabb dolog, amit a gyerekeinkkel tehetünk

Vajon kudarcra programozzuk őket az állandó sikerhajhászással?

Társadalmi státuszunktól függetlenül szülőként azt szeretnénk, hogy gyerekeinknek jobb élete legyen a miénknél. De ahelyett, hogy boldog, fiatal felnőttek új generációját nevelnénk fel, akiket vonz a siker, azok a szülők, akik túlzó figyelmet szentelnek annak, hogy mindent „helyesen” csináljanak, egy stresszes, kiégett, és depressziós gyerekekkel teli országot hoztak létre (USA). Madeline Levine pszichológus és szerző szerint „óriási hiba, ahogy jelenleg a sikert definiáljuk."

Új könyvében Levine azt mondja, hogy a szülőket sokkal jobban izgatja „a siker szűk látókörű, rövid távú verziója", és hogy a gyerekeinktől várjuk, hogy „az életünk státuszát és értelmét biztosítsák”. A gyerekek ilyen megterhelése káros kombináció – „stressz, kimerültség, depresszió, szorongás, rossz alkalmazkodó képesség, a mások irányításától és támogatásától való egészségtelen függőség, saját igényeink felismerésére való képtelenség,” mondja Levine – amikor ha tényleg azt szeretnénk, hogy sikeresek legyenek az életben, akkor arra volna szükség, hogy rugalmasságra és önállóságra tanítsuk őket.

Amikor túlságosan azzal vagyunk elfoglalva, hogy hogyan lehetnénk „tökéletes” szülők, általában azt érjük el, hogy fizikailag jelen vagyunk – talán túlságosan is – de érzelmileg nem.

„Miközben azt gondoljuk, hogy mindent megadunk a gyerekeinknek, ők gyakran azt érzik, hogy unatkozunk, erőszakosak vagyunk, és teljesen figyelmen kívül hagyjuk az ő igényeiket. " írja Levine.

Egyébként a gyermek későbbi életében elért sikerei nem feltétlenül vannak összefüggésben a szülő jó szándékú erőfeszítéseivel, mondja Bryan Caplan, három gyermekes apuka, és könyvíró.

A mostani szülők tipikusan azért küzdenek, hogy szellemileg stimulálják a gyereküket, és háborút folytatnak a TV-vel és a videó játékokkal a gyerek agyának védelmében, ehelyett a tanulmányi sikerek elérése felé lökdösik őket.

„Ennek ellenére felnőtt korukra a szüleik munkájának gyümölcse szinte láthatatlan. Azok a gyerekek, akik jó körülmények között nőttek fel, semmivel nem okosabbak, mint ha átlagos körülmények között nevelkedtek volna."

De ahogy a szülők a siker felé orientálják a gyerekeket – és túlságosan védik őket a kudarctól – a gyerekek magukba szívják a stresszt, és egyre kevésbé képesek bármire a szüleik támogatása és erőfeszítése nélkül.

"A szeretet nevében a szülők kiirtják a gyerekek önmagukról alkotott önálló elképzeléseit és függetlenségét” mondja David Arthur Code a Yahooo! Shine-nak adott interjújában.

"Olyan, mintha a gyerekeink előtt rohannánk, elhárítva minden akadályt az útjukból, vagy ha felbuknak, elárasztjuk őket pozitív megerősítésekkel. Ettől persze biztonságban, védve és szeretve érzik magukat – egyelőre – de soha nem tanulják meg gyerekként feldolgozni a kudarcot, amikor a tét még alacsony, aztán mire felnőnek, feladják az első nehézségnél.”

Az eredmény: gyermekek és fiatal felnőttek egész generációja, akik félnek a kudarctól, akik veszélyes módszereket találnak ki arra, hogy megküzdjenek az őket érő stresszel, és nem értik, vagy nem tudják, hogy kell a szüleik útmutatása nélkül boldogulni az életben.

"Az irreálisan magas szinteken való jó teljesítmény kérlelhetetlen hajszolásának egy olyan generáció az ára, ami leginkább a traumát túlélő áldozatokra hasonlít,” írja Levine. „Olyan dolgok miatt aggódnak, ami már elmúlt – vég nélkül rágódva egy-egy rossz válaszukon vagy kihagyott lehetőségen.

Szoronganak és levertek, és gyakran alkohollal vagy kábítószerekkel gyógyszerezik magukat. Rosszul alszanak, és állandóan kimerültek. Más gyerekek meg egyszerűen feladják, és nem is próbálkoznak”.

A megoldás? Levine azt javasolja, hogy a szülők tegyenek egy lépést visszafelé, és értékeljék újra, mi az, ami számukra fontos. Majd definiálják újra a sikert, és koncentráljanak a gyerekeik rugalmasságának kialakítására.

"Hogyan tudhatnánk meg, hogy képesek vagyunk-e valamire, vagy sem, ha nem volt lehetőségünk próbálkozni, elbukni, és újra talpra állni?" kérdezi Levine.

Véleménye szerint azoknak a szülőknek, akik igazán sikeres gyereket szeretnének nevelni, a következőket kell nekik megtanítaniuk:

Találékonyság. Tanítsuk meg a gyerekeinknek, hogyan tudnak megnyugodni, vegyék észre, hogy egy problémának több megoldása is lehet, kerestessünk velük megoldást kissé a komfort zónájukon kívül – mindez segíthet nekik abban, hogyrájöjjenek, hogyan hozzák ki a legtöbbet abból a szituációból, amiben vannak.

Ennek eredményeképpen sikeressé válhatnak, attól függetlenül, milyen életutat választanak. De legyünk türelmesek – a gyerekeknek több időre lehet szükségük ahhoz, hogy kitalálják, mit tegyenek. Nagy kihívás, hogy ne sürgessük őket, vagy ami még rosszabb, ne spóroljunk úgy az idővel, hogy mindent megcsinálunk helyettük.

Lelkesedés. "Lelkesedés nélkül a gyerekek csak végrehajtják a mozdulatokat," mondja Levine. Az egyik legnagyobb szülői hiba azt várni a gyerekektől, hogy ugyan azokat a dolgokat csodálják, amiket mi. Ahelyett, hogy a saját céljaink felé lökdösnénk őket, figyeljük meg az érdeklődésüket, és ne feledjük, hogy a vágyaiknak nem kell azonosnak lenniük a miénkkel.

Kreativitás. A tanulmányi kiválóság jó és helyes, de nem minden gyereknek lesznek tökéletes önéletrajzba illő eredményei.

A kreatív elfoglaltságokkal megtanult jártasságok segítenek nekik a kereteken kívül való gondolkodásmódban, problémák megoldásában, és az iskolán kívül való helytállásban.

Legyenek a kreatív kellékek elérhető közelségben, irányítsuk a gyerekeket olyan bármikor abbahagyható tevékenységek felé, mint az olvasás, az építőkockázás, és adjunk rengeteg pozitív visszacsatolást.

Jó munkamorál. "Az erőfeszítésre, kitartásra, és fegyelemre való fókuszáláson kívül fordítsunk figyelmet a jó munkamorál más összetevőire is, mint pl. a becsületesség, tisztesség, a kommunikáció és az együttműködés fontossága," írja Levine.

Bizonyosodjunk meg afelől, hogy a gyerektől elvárt munka mértéke indokolt – egy óvodástól elvárni, hogy egy másodikos szintjén teljesítsen, az a gyereket kudarcra, minket pedig csalódásra predesztinál – és azt is fontos megmutatni, hogy mi magunk is képesek vagyunk a kemény munkára.

Reális önértékelés. A megfelelő önbecsülés és önuralom mellett az önértékelés – az a hit, hogy képesek vagyunk irányítani azt, ami az életünkben velünk történik – elengedhetetlen feltétele a sikernek.

„Ne vetítsük ki saját szorongásunkat, ahogy a gyerekünk fejlődik," írja Levine. Ezmegakadályozza a őt abban, hogy kitágítsa a meglévő határokat, vagy új dolgokat próbáljon ki, és elveszi tőlük a saját problémamegoldó képesség kialakításának lehetőségét.

"Nem kell választanunk a gyerekek jólléte és sikere között. Valójában mindkettő egy belső munkának köszönhetően fejlődik ki, amikor a gyerekeket arra bátorítjuk, hogy saját személyiségüket szabadon kialakíthassák" írja Levine. "Mert végül maguk a gyerekek tudják majd megítélni, hogy az életük sikeres volt-e vagy sem."

Kineziológai stresszoldás