Az egyiptomiak majdnem minden varázslásra ugyanazt a sémát használták, aminek közös lényege az "ellenség megsemmisítése volt". Ez azt jelentette, hogy a nem kívánt jelenséget - legyen az veszélyes állat, betegség vagy ellenséges ember - megsemmisítendő démonként kezelték, és mágikus rítus segítségével megpróbálták legyőzni. Ezen eljárások gyökere a mitológiában keresendő. Ré, a napisten legyőzte a sötétséget, az őskáoszt, a romlást és a nemlétet jelképező Apophisz kígyót. A legyőzöttek jelentették az ősellenséget, és minden gonosz démon vagy tőlük származott, vagy velük volt kapcsolatban.
Rend a káoszból
Az "ellenség" ősképe képviselt minden rosszat, minden bajt. Az egyiptomiak ugyanazt a módszert, ugyanazokat a sablonokat, stílusokat és képeket használták a rontó mágiában, mint a gyógyításban vagy a bajelhárításban. A rontó (vagy fekete) mágiában a legyőzendő ellenség nevét írták Apophisz vagy Széth viaszból készített figurájára, illetve papiruszra rajzolt alakjára. Így hozták kapcsolatba a konkrét ellenséget a mitikus ősképpel: a napisten, illetve Hórusz ellenségével. Ugyanígy azonosították a gyógyítás során a betegségeket, járványokat, daganatokat, mérgeket a démonokkal. Szemléletes példája ennek a felfogásnak egy Deir el-Medinéből származó gyógyító varázspapirusz ábrája, amelyen a betegség megkötözött ellenségként jelenik meg, akit egy Ámonra emlékeztető istenalak döf le dárdával. Azt a sablont, amit más kultúrák inkább csak a rontó varázslásban használtak, az egyiptomiak átvitték az élet majd minden területére. Az "ellenség megsemmisítése" gondolatkörének legfőbb értelme pedig Maatnak, azaz a világrendnek fenntartása, illetve védelme volt. A megsemmisítendő démonok a káosz képviselői a földön. A mágikus szövegekben gyakorta előforduló "ellenség" fogalma az egyiptomi gondolkodásban a halál, a pusztulás, illetve a teremtés előtti (és utáni) káosz képviselője, megtestesítője. Ezért legyőzésük nem fekete mágia, hanem a rend és az élet szolgálata. Amikor a varázsló megsemmisíti a lényeket, akkor a rítus során a napistennel, illetve Hórusszal azonosul, és ennek megfelelően a világrendet fenntartó erőket használja saját céljaira.
Küzdelem és gyógyítás
Az egyiptomi elbeszélő irodalom egyik emléke, az ún. "Bentres-sztélé" egy orvosról tesz említést, aki, úgymond, "eljött a beteghez, hogy harcoljon az ellenséggel". E megjegyzés igen jól megvilágítja, miről is van szó az ókori Egyiptomban akkor, amikor orvoslásról beszélünk. A gyógyítás egyiptomi meghatározása, megfogalmazása ez a passzus. Gyógyítani tehát küzdelem egy ellenséges erő ellen. A negatív erők, a démonok minden baj és betegség okai, sőt: azok megtestesítői. Ennek megfelelően számos betegségfajtát különféle démonként kezeltek, illetve osztályoztak. Az egyik leideni papiruszban gyakorta szereplő szemen és ahu démonok vélhetőleg két, máig ismeretlen járványos betegségfajtát jelenítettek meg. Mivel ezen nyavalyák nem őshonos egyiptomi kórok voltak, hanem a Közel-Keletről kerültek be Egyiptomba, ezért az egyik gyógyítására vonatkozó mágikus szövegek közel-keleti istenségeket is segítségül hívnak az "ellenség legyőzésére".
Ugyancsak titokzatos betegséget képvisel a Chester-Beatty-papiruszon szereplő neszit démoncsoport. A papirusz szövege szerint a betegen gyakorolják "szokásaikat", és annak "karját eszik". Minden bizonnyal valamiféle sorvadásról vagy gyulladásról lehetett szó. Ám nem csupán a démonok, vagyis a hagyományosan "sötét erők" képviselői lehettek az ellenfelek. Az egyiptomiak megküzdöttek az istenekkel is. A Chester-Beatty-papiruszról ismerünk olyan betegségeket, amelyeket istenek küldtek az emberekre. Az irat az adott kórt az adott istenség "halála"-ként nevezi meg, mely kifejezést az adott isten által küldött halál értelmében kell felfogni. Két istennő például "általános felelőse" volt két igen gyakori bajnak. Az egyik a harcias, oroszlánfejű Szahmat, aki a járványok - főként a pestis - terjedésének volt isteni okozója, a másik Szelket, a "skorpiók úrnője", a skorpiómarásokért s ezen keresztül áttételesen a mérgezésekért felel. Szelket kapcsán megjelenik a jól ismert homeopátiás mágia, a "hasonlót a hasonlóval gyógyítani" elve: az egyik varázsszövegben a varázsló-orvos agyagból formál egy skorpiót - ellensúlyozandó a valódit, kinek csípésétől tartani kell. Egyébként ez az elv már maga az istennő, a "skorpiók úrnője" személyében is megjelenik, akinek nevét gyakorta írták skorpiót ábrázoló hieroglifával.
Szakértelem és mágia
Az egyiptomiaknak remek sebészeik voltak, meglepően pontos anatómiai ismeretekkel bírtak, és igen nagy volt a jártasságuk a gyógynövényhasználat terén. Gyakorolták a koponyalékeléssel járó agyműtétet, ismerték az artériákat és az emberi test egész felépítését. Pontosan diagnosztizálták és prognosztizálták a különféle daganatos megbetegedéseket, bélbántalmakat és a járványokat. Már a Kr. e. harmadik évezredben megkezdődött a különféle betegségek kezelésére történő szakosodás, vagyis a specialisták kiképzése, akik nem csupán mágikus szertartások és ráolvasások segítségével gyógyítottak, hanem olyan módokon is, amiket később újra felfedezett magának az európai ember, s amelyikből a modern orvostudomány is kifejlődött. A mágia egyfajta szellemi alapot, illetve keretet adott a gyakorlati orvoslásnak. Jó példája ennek az óegyiptomi orvoslásnak az Újbirodalom idejéből származó legjelentősebb emléke, az Ebers-papirusz.
Az ebben foglaltak főként a gyakorlati orvoslás területére korlátozódnak, a benne leírt konkrét praktikákban pedig viszonylag kevés a mágikus elem. Az orvosi szövegeket mégis mágikus ráolvasások vezetik be, méghozzá nem is akármilyenek. Rendkívül költői, mitológiai utalásokkal teleszőtt inkantációk előzik meg a különféle bajokra (szembántalmakra, bélproblémákra, ízületi betegségekre stb.) alkalmazott orvosságok és gyógyító módszerek száraz, receptszerű leírásait. Ilyen bevezető varázsszöveg például az, amelyet akkor kell mondani, amikor a gyógyír a beteg testével érintkezik. A mondás kinyilvánítja a gyógyítás mitikus-isteni eredetét, amely a praxis erkölcsi és szellemi hitelét adja: "Kiléptem Héliopoliszból, a palota nagyjaival, a mágikus védelem uraival, az öröklét fejedelmeivel. Kiléptem Szaiszból, az istenanyákkal, kik oltalmukba vettek engem.
A Mindenség Ura által megalkotott varázsigék vannak nálam, hogy elűzzem bármely istentől vagy istennőtől, férfi vagy női halottól eredő bajokat, melyek a fejben, a nyakban, a vállakban, a húsban, a tagokban vannak, hogy megbüntessem a Vádlót, azok főnökét, kik bajt, gyengeséget juttattak tagjaimba, húsomba." A szövegben az orvos magát Isten akarata beteljesítőjének nevezi: "Én Réhez tartozom, aki így szólt: Én vagyok, ki megvédi a beteget ellenségeitől. Az ő vezetője Thot isten, akitől az írás értelme származik. Õ írja a gyógyító könyveket, tőle származik tudósainak, orvosainak értelme, hogy meggyógyítsák azt, akit az Isten életben akar tartani Thot által. Én vagyok az, akitől az Isten azt kívánja, hogy életben tartsa ezt a beteget." Talán a legszebb egyiptomi emléke ez az orvosi hivatás kinyilvánításának.
Külön érdekesség, hogy a fenti szöveg a betegséget okozó démonok főnökét így nevezi: "Vádló". Vagyis pontosan ugyanúgy, ahogy sok-sok évszázaddal később a keresztények is nevezték a Sátánt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése