https://hatartalanvilag.blogspot.hu/ Az emberi psziché manipulálása - Határtalan Világ

Önismeret

Rejtély

Post Top Ad

"...a gyerekeket beküldik az iskolákba, hogy az agymosási, indoktrinálási folyamatot hamar elkezdjék, és hogy a valóságnak egy olyan verzióját adják be nekik, amit általában aztán az egész életük során nem vonnak kétségbe. ELFOGADJÁK A VILÁGOT ÚGY, AHOGY AZT PREZENTÁLJÁK NEKIK."

"Charles Galton Darwin, Charles Darwin unokája azt mondta, hogy “minden civilizáció igazából egy valamilyen formájú rabszolgaság volt a nép számára,” és ő ezt nagyon helyeselte; őszerinte ez a TERMÉSZET RENDJE. És persze azok, akik ki vannak képezve az uralkodásra, és kontroll alatt tartják a népet, azokat erre a technikára tréningezik már a születésüktől kezdve. Ezeket úgy nevelik fel, hogy nekik a valóságnak egy másféle verzióját ismertetik, mint azoknak, akik a helyi lakótelepen nőnek fel. Ezeknek azt mondják, hogy az élet realitása az, hogy a természet rendje szerint a ragadozóknak [és hát az emberi ragadozóknak] kell legfelül lenni."

"...és akik tovább adták ezt a szisztémát a következő generációknak, és most már persze látható, hogy valójában dinasztiákról volt szó, mert a DINASZTIÁK, AMELYEK URALKODNAK, AZOK SOHASEM ADJÁK FEL A HATALMAT. Amikor odébbállnak, mert most rajtuk a sor, hogy veszítsenek a háborúban, mert látható, hogy ezek felváltva uralkodtak… A háború arra szolgál, hogy változást hozzanak létre, meg profitot – szóval a háború nem arra van, amit a közönség hisz."
loading...

Post Top Ad