Kozmikus kémkedés

Az elmúlt ötven évben megszámlálhatatlan műholdnak és űreszköznek veszett nyoma rejtélyes körülmények között. Ezzel párhuzamosan egyre több olyan mesterséges holdat mérnek be a világűrben, amelyek gyártóiról és felbocsátóiról semmilyen adat nem áll rendelkezésre. Elképzelhető, hogy nem is emberek állították őket Föld körüli pályára? S talán a megmagyarázhatatlan eltűnésekért felelős „személyeket” sem feltétlenül a Földön kellene keresni?

Az első világűrbe indított szerkezet, a Szputnyik–1 felbocsátása, 1957. október 4. óta több ezer mesterséges holdat állítottak pályára a Föld körül. Az évről évre sokasodó szatellitek mellett a kiszolgált űreszközök is kitartóan keringenek a kozmoszban. A Földet lassan olyan gyűrű veszi körül, mint a Szaturnuszt, azzal a különbséggel, hogy nem jégből és kődarabokból, hanem emberi kéz alkotta szerkezetekből és roncsokból áll. Az Észak-amerikai Légvédelmi Parancsnokság, a NORAD adatai szerint az űrverseny kezdete óta legalább 20 ezer, öt centiméternél nagyobb objektum került Föld körüli pályára, de az „űrszemét” nagy része továbbra is azonosításra vár. Nem meglepő tehát, hogy a folyamatosan szélesedő „Föld-gyűrű” újabb és újabb rejtélyeket tartogat a földi megfigyelőállomások személyzete, a világűrt pásztázó csillagászok, és nem utolsósorban az érdeklődő UFO-kutatók számára.

Rejtélyes szerkezetek

Az 1950-es években kibontakozó hidegháborús feszültséget és technológiai versenyfutást csak tovább erősítette az egész világon tapasztalt UFO-invázió, amely mind az Egyesült Államok, mind a Szovjetunió politikai és katonai vezetését félelemmel és aggodalommal töltötte el. Érthető, hogy mindkét nagyhatalom éberen figyelte légterét, a világűrt meg az egyre gyarapodó űreszközöket, és a legapróbb gyanús tárgy felbukkanása is teljes riadókészültséget eredményezett. Éppen ezért, a kölcsönös titkolózásból és félretájékoztatásból adódó gyanakvás jegyében már az űrkorszak kezdetén nemzetközi kötelezettséggé tették az űrtevékenységnek minősülő rakétaindítások bejelentését, hiszen az Egyesült Államok és a Szovjetunió egyaránt attól tartott, hogy a szembenálló fél észrevétlenül tömegpusztító fegyvereket bocsát Föld körüli pályára.

Nem nehéz elképzelni, hogy a kiélezett konfliktus kellős közepén, 1960 februárjában mekkora riadalmat okozott az amerikai légvédelmi központ bejelentése, amely szerint a radarok egy hatalmas méretű, azonosítatlan objektumot észleltek a Föld körül. A NORAD által megfigyelt űreszköz poláris pályán – vagyis a Föld forgására merőlegesen – körözött, szemben az Egyenlítővel 65 fokos szöget bezáró szovjet műholdakkal. A számítások alapján az objektum súlya meghaladta a 15 tonnát, így fizikai paraméterei sem egyeztek a kor műszaki lehetőségeivel. A titokzatos tárgy három héttel később váratlanul eltűnt a radarokról. Mint utóbb kiderült, a szovjet légvédelem is észlelte a különös „műholdat”, de az azonosítására tett kísérlet szintén kudarcba fulladt. Fél évvel később, 1960 szeptemberében New York felett többször is lefényképeztek egy vörös fényű objektumot, amely két héten keresztül rendszeresen megjelent. Az ismeretlen tárgy az akkoriban fellőtt szatellitek keringési irányával ellentétesen, keletről nyugatra repült, és legalább háromszor olyan nagy volt, mint a korábban felbocsátott Echo–1 kommunikációs műhold. Az amerikai kormány vizsgálóbizottságot állított fel a rejtélyes űreszközök eredetének kiderítésére, de a kutatás – a hivatalos álláspont szerint – nem járt sikerrel.



Az űrverseny „hőskorában” nem csupán a földi radarok, hanem az űrhajósok is számos alkalommal figyeltek meg azonosítatlan műholdakat. Gordon Cooper amerikai asztronauta 1963. május 15-én pillantott meg egy keletről nyugatra haladó szerkezetet, amit egy ausztrál radarállomás is észlelt. A NASA ennek ellenére azzal magyarázta az esetet, hogy az űrhajós a kabinjában fellépő széndioxid-szivárgás miatt hallucinált. Ed White, az első amerikai űrséta végrehajtója és társa, James McDivitt 1965. június 3-án a Gemini–4 űrhajó közelében fényképeket is készített egy kiálló karokkal rendelkező, fémes színű tárgyról, de a felvételeket nem hozhatták nyilvánosságra. Az amerikai űrhivatal szerint a két pilóta a Pegasus műholdat látta, pedig a szatellit akkor több mint ezer kilométerrel távolabb tartózkodott. 1965. december 10-én a Gemini–7 két pilótája, Frank Borman és James Lovell vett észre egy azonosítatlan űreszközt, amely a NASA közleménye alapján egy felrobbant rakéta darabja volt. A légierő azonban kategorikusan cáfolta, hogy az adott időpontban bármilyen rakétatesztet végzett volna.

Globális blokád

Napjainkban már több, egymástól független adatbázisban is hozzáférhető az 1957 óta fellőtt összes műhold és űreszköz indítási és pályaadata. Az egyre fejlettebb számítógépes rendszer ellenére több alkalommal is előfordult, hogy az amerikai űrvédelmi központ olyan mesterséges égitesteket fedezett fel a Föld körül, amelyek egyetlen indítási listában sem szerepelnek. Elképzelhető, hogy a titokzatos szerkezetek felbocsátása még kémműholdak figyelmét is elkerülte? Esetleg egy-egy ország szándékosan téves adatokat közölt, és a valóságban teljesen más pályára állította a szatelliteket, rendszeresen kijátszva a világméretű megfigyelőhálózatot? Nos, mivel ennek meglehetősen kevés a valószínűsége, talán nem kizárólag a Földön kellene keresni a „tetteseket”…



Kétségtelen, hogy a bolygónkat körülvevő gigantikus törmeléktömegben akár több száz idegen szerkezet is észrevétlenül elrejtőzhet. Ennek előnye, hogy egyszerűen tarthatják a kapcsolatot a bolygónkon létesített bázisaik között, illetve űrhajóikkal és a Naprendszerben megbújó támaszpontjaikkal. A műholdakra „tapasztott” – vagy azokkal megtévesztően azonos pályán mozgó – kémszondák segítségével pedig nem csupán a földi élővilágot tarthatják folyamatos megfigyelés alatt, hanem a távközlést, a telekommunikációt, valamint a számítógépes adatforgalmat is tanulmányozhatják, és természetesen a világűrből érkező rádiójelektől, más civilizációk adásaitól is elzárhatják az emberiséget – így észrevétlenül „globális blokád” és ellenőrzés alá vonhatják az egész Földet.

Égi útonállók

A különös műholdak felbukkanása mellett a korábban felbocsátott, ismert pályán keringő szatellitek megmagyarázhatatlan eltűnéseiről is rendszeresen tudósít a média az űrverseny kezdete óta, de az eltitkolt esetek száma nagyságrendekkel több lehet. 1979. december 7-én a Satcom–3 nevű távközlési műholdnak veszett nyoma rejtélyes körülmények között. Robert Berry kaliforniai fejlesztőmérnök szerint még a NASA sem tudja, hogyan tűnhetett a húszmillió dolláros berendezés, amellyel teljesen váratlanul szakadt meg az összeköttetés. „A NORAD 40 ezer kilométeres magasságban is megtalálna egy focilabdát, de ebben az esetben nem volt mit megtalálni” – tette hozzá a szakember, aki meggyőződéssel állítja, hogy a szerkezetet az idegenek „rabolták el” alaposabb tanulmányozás céljából. Feltehetően hasonló sorsra jutott az 1993. október 5-én felbocsátott Landsat–6 műhold is, amely a hivatalos álláspont szerint a tengerbe zuhant, de egyetlen alkatrészét sem találták meg. Szintén rejtély övezi a 2000. december 27-én fellőtt Ciklon–3 orosz hordozórakéta végzetes útját is, amely hat darab műholdat helyezett volna Föld körüli pályára, de a kilövés után megszakadt vele a kapcsolat.

A nyilvánosságra került adatok alapján az Egyesült Államok az elmúlt két évtizedben legalább tíz szupertitkos kémműholdat „veszített el” a világűrben. Az AFP–731 jelű szatellit éppen az Öböl-háború kitörésének napjaiban tűnt el a radarok képernyőiről. Néhány szakértő azt hitte, hogy egyszerűen átirányították egy másik pályára, de soha többé nem bukkantak a nyomára. Legutóbb 2006. december 14-én veszett nyoma egy amerikai kísérleti kémműholdnak: az L–21 kódnevű, több százmillió dollárt érő szatellittel állítólag meglehetősen gyanús körülmények között szakadt meg a kapcsolat. Vajon ezúttal is a rejtélyes „égi útonállók” kaparintottak meg egy újabb szigorúan titkos szerkezetet?

Űrhajóroncs a Föld körül?

A szovjet sajtó 1979-ben számolt be arról a szenzációs felfedezésről, amely szerint egy idegen űrhajó roncsaira bukkantak a Föld körül. A megdöbbentő bejelentés valóságtartalmát később több amerikai szakember is megerősítette. A számítások alapján a kétezer kilométeres magasságban keringő, bizonyíthatóan nem földi és nem természetes eredetű objektum eredetileg hatvan méter hosszú és harminc méter széles lehetett. A szovjet és az amerikai vizsgálat egyaránt 1955. december 18-át jelölte meg a rejtélyes robbanás dátumaként, amely két évvel az első földi kozmikus eszköz fellövése előtt történt. A NASA állítólag nem zárkózott el attól, hogy összegyűjtsék az azonosítatlan szerkezet maradványait, de a feltételezett idegen űrhajó további sorsáról azóta sem közöltek információt.

Katonai UFO-megfigyelés

Az amerikai légvédelmi parancsnokság szigorúan őrzött központi egységében naponta több ezer repülő tárgy mozgását kísérik figyelemmel az űrben keringő kémműholdak, a földi berendezések, s persze az éppen aktuális űrmissziók segítségével. A Colorado állambeli Cheyenne-hegység mélyén megbújó titkos létesítmény a világ leghatalmasabb és legbiztonságosabb katonai vezérlőközpontja, ahol elsőként pillanthatják meg a végtelen kozmikus térségben felbukkanó azonosítatlan repülő szerkezeteket. S hogy mi történik akkor, ha valódi földönkívüli űrhajót észlelnek? Nos, ebben az esetben haladéktalanul értesítik az Egyesült Államok elnökét, a nemzetbiztonsági kabinet vezetőit, és adott esetben akár Oroszország elnökét is. Természetesen a lehető legnagyobb titokban…

Idegen Zóna