https://hatartalanvilag.blogspot.hu/ Az emberi kötelezettségvállalás szintjei - Határtalan Világ

Önismeret

Rejtély

Post Top Ad

A mások iránti felelősségtudat kialakításával hozzákezdhetünk a jóindulatúbb, együttérzőbb világ megteremtéséhez, melyről mindannyian álmodunk.

Az olvasó talán egyetért velem az egyetemes felelősség hangoztatásában, talán nem, de ha a valóság szerteágazó kölcsönhatásokra épülő természete alapján igaz, hogy az önmagunk és mások közötti beidegződött különbségtételünk bizonyos értelemben eltúlzott, és ha ebből kiindulva jogosan állítom, hogy együttérzésünk mindenki másra való kiterjesztésére kellene törekednünk, akkor elkerülhetetlenül adódik a következtetés, miszerint az együttérzés - amely erkölcsös magatartást von maga után - mind egyéni, mind társadalmi szinten cselekvésünk központi eleme.

Ezt előrebocsátva, remélem, mindenki számára világos, hogy nem jelenlegi életformája feladására és új gondolkodásmód átvételére ösztökélem. Szándékom szerint inkább azt sugallom, hogy az egyén mindennapi életvitelét megtartva jobb, együtt érzőbb és boldogabb emberré változhat. Jobb, együtt érzőbb egyénekként pedig számottevően hozzájárulhatunk a társadalom előrehaladásához is.

A szerény foglalkozásban fáradozó személy munkája semmivel sem mellékesebb a társadalom java szempontjából, mint példának okáért az orvosé, tanáré, szerzetesé vagy apácáé. Minden emberi erőfeszítés lehet nagyszerű és nemes. Mindaddig, amíg helyes indítékból végezzük dolgunkat, amíg nem felejtjük el, hogy másokért ténykedünk, hasznot hajtunk a tágabb közösségnek. Amikor azonban hiányzik belőlünk a mások érzései és jóléte iránti érdeklődés, akkor tevékenységünk könnyen tévútra kanyarodhat. Elemi emberi jóérzés híján vallás, politika, gazdaság és a többi egyaránt bemocskolódhat. Az emberiség szolgálata helyett a rombolás eszközévé silányulnak.


Ezért hát az egyetemes felelősségtudat kifejlesztése mellett felelősségteljes emberekké is kell válnunk. Amíg elveinket a gyakorlatba ültetjük át, azok is maradunk. Az őszintén felelősségteljes politikus számára helyénvaló például, hogy tisztességesen, becsületesen viselkedjék. Az üzletember számára helyénvaló, hogy minden vállalkozásában figyelembe vegye mások szükségleteit. A jogász számára helyénvaló, hogy az igazságért folytatott harcban kamatoztassa szakértelmét.

Természetesen nem könnyű pontosan megfogalmazni, miképpen alakítja viselkedésünket az egyetemes felelősség elve melletti elkötelezettség. Én sem állítok fel semmi különösebb normát. Csupán annyit remélek, hogy ha az olvasó valami értelmet talált az itt leírtakban, akkor mindennapi életében együttérzésre fog törekedni, és a mások iránti felelősségérzéstől áthatva minden tőle telhetőt elkövet, hogy segítsen. Ha csöpögő csap mellett megy el, elzárja. Ha fölöslegesen égő villanyt vesz észre, eloltja. Ha hívő, és holnap egy másik vallás hívével találkozik, ugyanolyan tisztelettel bánik majd vele, amilyet magának remél tőle. Ha pedig tudósként úgy látja, kutatásai árthatnak másoknak, akkor felelősségérzésének engedve felhagy velük. Saját lehetőségeink alapján, a körülmények adta korlátok között megtesszük, amit csak tudunk. Ezen túlmenően semmiféle kötelezettségvállalást, mint olyat nem szorgalmazok. Ha cselekedeteink néha együtt érzőbbek, máskor kevésbé azok - ez teljesen rendjén van. Akkor sincs semmi baj, ha haszontalannak tűnik, amit mondok. Csak az a fontos, hogy bármit teszünk másokért, bármiféle áldozatot hozunk, azt önként, cselekvésünk hasznosságának felismerése alapján tegyük.



Egyvalamit azért tisztázzunk. Nemrégiben hallottam, hogy az amerikai milliárdosok létszáma a néhány évvel ezelőtti tizenhétről több százra emelkedett. Ugyanakkor a szegények szegények maradnak, egyes esetekben még szegényebbekké válnak. Ezt teljesen erkölcstelennek tartom, és szerintem problémák is fakadhatnak belőle. Miközben milliók még legalapvetőbb szükségleteiket - megfelelő táplálkozás, lakás, iskoláztatás és egészségügyi ellátás - sem tudják fedezni, megbotránkoztatóan egyenlőtlen az anyagi javak elosztása. Ha mindenki bőven kielégíthetné szükségleteit, akkor talán védhető lenne egyesek dőzsölése. Ha az egyén valóban ezt igényelné, akkor nemigen állíthatnánk, hogy meg kell tartóztatnia magát attól az életmódtól, amelyet jónak lát. De nem ez a helyzet. A világ egyes részein kidobják a fölös élelmiszert, míg a közvetlen közelükben mások - embertársaink, köztük ártatlan gyermekek - arra kényszerülnek, hogy a szemétben guberáljanak, és sokan még így is éheznek. Bár nem mondhatom, hogy a gazdagok luxusélete eleve helytelen - amennyiben saját pénzüket költik, és nem becstelen úton szerzik azt -, azt igenis kijelentem, hogy méltatlan pocsékolás.

Megütközéssel látom továbbá, hogy a gazdagok életvitele gyakran képtelenül és értelmetlenül bonyodalmas. Egy dúsgazdag családnál vendégeskedő barátom mesélte, hogy valahányszor úszni mentek, tiszta fürdőköntöst vettek fel, majd miután kijöttek a medencéből, másikat öltöttek magukra, még ha naponta többször fürdőztek is. Hihetetlen! Sőt inkább nevetséges. Nem fér a fejembe, miként növelheti az efféle életmód az ember komfortérzetét. Mindenkinek csak egy gyomra van, korlátozott mennyiséget tud beletömni. A kezünkön is csak tíz ujjunk van, nem viselhetünk rajta száz gyűrűt. Bárhogy érvelnénk is a választék előnyei mellett, a többletnek semmi célja abban a pillanatban, amikor éppen nem hordjuk. A maradék haszontalanul hever a dobozában. Véleményem szerint a gazdagság helyes felhasználása - miként nemrégiben egy igen jómódú indiai család tagjainak is kifejtettem - az emberbaráti adakozás. Ebben a konkrét esetben azt javasoltam - miután megkérdeztek -, hogy fordítsák a pénzüket oktatásra. Ennél jobbat nem is tehetnek, hiszen gyermekeink kezében a világ jövője. Ha tehát együtt érzőbb – ennél fogva méltányosabb - társadalmat akarunk létrehozni, okvetlenül arra kell nevelnünk gyermekeinket, hogy felelősségteljes, törődő emberekké váljanak. Aki gazdagnak születik vagy más módon szerez vagyont, fantasztikus lehetőséghez jut, hogy másoknak segítsen. Esztelen pazarlás, ha élvhajhászatra tékozolja el.

Meggyőződésem, hogy a fényűző élet nem helyénvaló. Bevallom, amikor kényelmes hotelban szállok meg, mindig felháborodva látom, amint a vendégek esznek-isznak, szórják a pénzt, miközben másoknak odakint fedél sincs a fejük fölött éjszakára. Ez elmélyíti érzésemet, hogy nem különbözöm se a gazdagtól, se a szegénytől. Mind egyformán boldogságot, nem pedig szenvedést akarunk. És mindannyiunknak ugyanúgy jogunk van ehhez a boldogsághoz. Ezért úgy gondolom, ha tüntető munkásokat látnék, magam is csatlakoznék hozzájuk. Holott én is azok közé tartozom, akik a szálloda kényelmét élvezik. Sőt továbbmegyek. Az is igaz, hogy több értékes karórám van. Bár néha eszembe jut, hogy ha eladnám őket, az árukból talán néhány kunyhót építtethetnék a szegényeknek, eddig mégsem tettem meg. Ugyanígy megfordult már a fejemben, hogy ha szigorúan vegetáriánus étrendhez ragaszkodnék, azzal nemcsak jobb példát mutatnék, hanem még ártatlan állatok életének megmentésében is segítenék. De eddig ezt sem tettem, ezért nem tagadhatom, hogy bizonyos területeken eltérés mutatkozik elveim és a gyakorlat között. Nem hiszem azonban, hogy akárki képes vagy köteles Mahatma Gandhihoz hasonlítani, és nincstelen paraszt módjára élni. Az effajta elhivatottság csodálatos, igazán bámulatra méltó, de a mottó mindig az: \"Ki-ki annyit, amennyit bír\" - szélsőségek nélkül.

Tendzin Gjaco, a XIV. dalai láma

Könyvajánló

Ősi bölcsesség, modern világ
Erkölcsi gondolatok az új évezredre
Őszentsége a XIV. Dalai Láma

Őszentsége, a Dalai Láma, Tibet 1959 óta száműzetésben élő vallási és spirituális vezetője, a Nobel-békedíj kitüntetettje nem kevesebbre vállalkozott ebben a könyvben, mint hogy megmutassa: léteznek olyan egyetemes erkölcsi elvek, amelyek betartásával nemcsak önmagunk, hanem mások javát is szolgáljuk, s mindenki előtt nyitva áll a lehetőség, hogy belső békéjét megteremtve elérje a tartós boldogságot és elkerülje a szenvedést. A tudományos és műszaki haladás, az anyagi javak bősége - mondja - csak mennyiségi javulást hoz, ugyanakkor azzal a veszéllyel jár, hogy elhanyagoljuk belső dimenziónkat. Olyan emberek között is terjed a szorongás, a stressz, a zavarodottság, a bizonytalanság és a depresszió, akiknek elemi szükségletei fedezve vannak. Problémáink tehát, legyenek bár külsők - mint a háború, a bűnözés, az erőszak - vagy belsők - mint az érzelmi és pszichológiai szenvedés -, nem oldhatók meg addig, amíg oda nem figyelünk erre a dimenziónkra. A Dalai Láma erkölcsi-spirituális forradalmat szorgalmaz. Talán sokakat meglepve kijelenti, hogy ennek alapja nem szükségképpen a vallás: nem az a lényeg, hogy valaki hívő-e vagy sem sokkal fontosabb, hogy jó ember legyen. Ehhez pedig az szükséges, hogy szabaduljunk meg szokásos énközpontúságunktól, és törekedjünk arra, hogy cselekedeteinket a mások iránti törődés motiválja. Miközben világos okfejtéssel, egyszerű, szemléletes példák segítségével végigvezeti olvasóit a függő keletkezés gondolatától az egymásrautaltságon keresztül az együttérzés képességéig és gyakorlatáig, szavaiból olyan bölcsesség, az emberi természet olyan mély megértése sugárzik, amilyen csak egy lelki békéjét megteremtett, minden átélt megpróbáltatása ellenére derűs, legfőbb céljának mások szolgálatát tartó embertől telik.
loading...

Post Top Ad