https://hatartalanvilag.blogspot.hu/ Szellemi törvények - Az életjáték - Határtalan Világ

Önismeret

Rejtély

Post Top Ad

Az élet egyetlen értelme a tapasztalatszerzés, amelyből felismerések születnek, – ez az egyetlen, amit az életemből magammal vihetek, mivel mezítelenül jöttem, és mezítelenül is fogok távozni.

Mindaz, amivel itt rendelkezem, azt kölcsönkapom az élettől, melyet előbb vagy utóbb, de legkésőbb ezen életem végén vissza kell adnom.

A feladatom azonban nemcsak a tanulás, hanem az is, hogy amit megtanultam, azt éljem is.

Az élet individuális értelme az, hogy felismerjem és beteljesítsem életem feladatát, de az is hozzátartozik, hogy azért tanulunk, hogy taníthassunk.

Létfeladatunkhoz tartozik, hogy a hozzánk közel állóknak lehetőségként szolgáljunk!

SZELLEMI TÖRVÉNYEK

1. Az életjáték

A legtöbb ember harcnak fogja fel az életet, holott játékról van szó, ám egy olyan játékról, amelyet a szellemi törvények ismerete nélkül nem lehet eredményesen játszani.

Az élet egy játék, melyet egy mindent átfogó Tudat talált ki, és játszik el az én örömömre. Az idők kezdete óta létezem. Az élet örök játékában születésem csupán egy új szakasz kezdetét jelenti. Az élet arra szólít fel, hogy az egész Teremtéssel játsszam, a Teremtéssel, amelyben élek, amely meghatároz engem, s melyet én is meghatározok.

Ebben a játékban az egész részeként ismerhetem fel magam, ugyanakkor arra is lehetőségem van, hogy önmagamat, mint „Ént” ismerjem meg, amely az egésztől elszakítva létezik. Ez esetben, mint „ego” élem meg magam, megláthatom tükörképem az egészben, felfedezhetem Igaz Valómat, mint az egész részét. Amit visszatükrözök, amit kibontok, és újra felfedezek, az az én tudatom, az én Igaz Valóm, melyet bármely tetszőleges pontra összpontosíthatok, de ki is tágíthatom, mindent átfoghatok vele, engedhetem, hogy mélyre süllyedjen vagy a legnagyobb magasságokba emelkedjen: én vagyok a teremtő.

Minden létező, az egész teremtett világ az Egy megnyilvánulása, amely az „életjátékhoz” anyaggá sűrűsödött. Az evolúció nem más, mint az egység újra felismerése a sokaságban. Az életjáték azt jelenti, hogy a létezés minden pillanatában megélem a keletkezést. Lelkem legmélyén megélem, hogy én vagyok az Egy, az Egész, amely mindent magában foglal, amelyből minden származik, és amelybe az idők végezetével minden visszatér. Én vagyok a kezdet és a cél, és azért játszom ezt a játékot, hogy megéljem az élet kalandját. Minden élet, az Egy játéka önmagával.


Önként léptem át a „születés kapuját”, és léptem be ebbe a világba, hogy részt vegyek az életjátékban. Ez a játék az én örömömet szolgálja, lehetőséget nyújt ahhoz, hogy Igaz Valóm tökéletességét megéljem, hogy azzá legyek, aki mindig is voltam. Ez a játék alkalmat kínál arra, hogy emlékezzem.

Nincs olyan erő ezen a világon, amelyet tudatomban tudnék fogadni anélkül, hogy egyidejűleg tudatomat ki ne terjeszteném ezen erő befogadására, ekképpen egyre tökéletesebbé ne válnék, míg végül egészen önmagam nem leszek. A játék kezdetén egóként élem meg magam, amely mindennel szemben áll, ami nem az „Én”. Az ego önálló forma, önálló akarat és önálló szükséglet alakjában nyilvánul meg. Mihelyt felszámolom látszólagos elszakadásomat az Egésztől, ismét Igaz Valóm tudatára ébredek.

Mi az élet?

Az élet, a mindent átfogó Tudat, amely minden létezőt átjár és eltölt, ezáltal él minden létező, és mindennek tudata van. Az élet annak az erőnek a hatása, melyet Istennek hívunk.

Az élet áradó, hatékony energia. Ha ennek az energiának valamelyik aspektusát nem hagyjuk érvényesülni, akadály jön létre, melynek egyik oldalán túlnyomás jelentkezik, a másik oldalán hiány. Ha például az „akaratérvényesítés képességének” aspektusát nem engedem érvényesülni, a hiány úgy jelentkezhet, hogy munkahelyemen nem léptetnek elő, vagy valamely célomat nem érem el. Testi szinten ez a hiány izom gyengeség, fogínysorvadás vagy akár hajhullás formájában léphet fel. A másik oldalon a többlet akár életkörülményeim „szükségszerűségeként” jelentkezhet: kellemetlen vitába keveredhetek valakivel, bírósági eljárás indulhat ellenem, vagy valami ehhez hasonló dolog történik, ami egyidejűleg lehetőséget kínál arra, hogy az „akaratérvényesítés képességének” aspektusát fejlesszem, a feladatot megoldjam, és ismét szabaddá váljak.

Amennyiben ez nem történik meg, a körforgás ismét elölről kezdődik, mely során a barátságtalan vita elkerülésekor hátrányos helyzetbe kerülök, vagy elvesztem a pert, mert nem voltam képes keresztülvinni az akaratomat. Ezáltal egyrészt még erőteljesebben élem át a hiányt, másrészt pedig egyre nagyobb nyomás alatt vagyok, mígnem mind a nyomás, mind a hiány elviselhetetlenné válik, s én végül cselekedni fogok. A Teremtés ezzel nem „bosszantani” akar engem, hanem fájdalmasan továbblépésre, fejlődésre nógat, ha valahol blokkolom magam.

Mit jelent egy élet?

Egy élet, az általam lakott test fennmaradásának időtartama, az én öröklétem egy kis szakasza, egyetlen iskolai nap az élet iskolájában. Egy ilyen élet végén kioldom magam – a tudatomat – ebből a testből, és hazatérek, hogy tapasztalataimat feldolgozzam, hogy a „házi feladatomat” elkészítsem, és felkészüljek újabb tapasztalatokra – egy „új” életre egy újabb testben…

Mi az élet értelme?

Az élet értelme abban rejlik, hogy Igaz Valóm tökéletességét egyre tökéletesebben fejezzem ki, hogy mindig öntudatosan éljek, az élet teljességét engedjem önmagamon keresztül áramolni, és ekképpen valóban beteljesítsem a pillanatot. Az élet értelme az evolúció, azaz a kibontakozás, amely a beteljesüléshez vezet.

Az élet egyetlen értelme a tapasztalatszerzés, amelyből felismerések születnek – ez az egyetlen, amit az életemből magammal vihetek, mivel mezítelenül jöttem, és mezítelenül is fogok távozni.

Mindaz, amivel itt rendelkezem, azt kölcsönkapom az élettől, melyet előbb vagy utóbb, de legkésőbb ezen életem végén vissza kell adnom.

Élni tehát annyit jelent: tanulni. Egyikünk sem „lóghat” az élet „iskolájából”. A feladatom azonban nemcsak a tanulás, hanem az is, hogy amit megtanultam, azt éljem is. Nem holt tudást kell gyűjtögetni, hanem a tudatomat kell kitágítani – s ezzel együtt önmagamat – egészen addig, míg ismét mindent átfogóvá válok. Ez azonban csak akkor sikerül, ha a tanultakat harmóniába hozom az élettel. Amennyiben kudarcot vallok, szembe találom magam a sorssal. Létmegbízatásunk így hangzik: „Legyetek tökéletesek, miképpen tökéletes a ti Atyátok az égben!” Mihelyt keresni kezdek, az Úton vagyok. „Keressetek és találtok!”

Az élet individuális értelme az, hogy felismerjem és beteljesítsem életem feladatát. Fel kell ismernem, hogy én magam vagyok a legfőbb feladat. Születésem után még egyszer átélem egész fejlődésemet. Születésem valójában csak akkor zárul le, és válik lehetővé a továbblépés. A legtöbb ember azonban úgy hal meg, hogy egészen még meg sem született: szellemi megszületésük előtt távoznak.

Az élet individuális értelméhez az is hozzátartozik, hogy azért tanulunk, hogy taníthassunk. A haladók tanulnak a fölöttük állóktól, és egyidejűleg segítenek kevésbé éber állapotban lévő testvéreiknek. Ekképpen mindenki egyidejűleg tanár és diák is. Létfeladatunkhoz tartozik, hogy a hozzánk közel állóknak lehetőségként szolgáljunk! A hosszú életnek azért van jelentősége, mert így a voltaképpeni előrehaladás időszaka hosszú. Nem árt azonban ügyelni arra, hogy ezt az időszakot a lehető legoptimálisabban használjuk ki.

Az a feladatunk, hogy a birtoklástól, a létezésen át, a teremtő akaratig jussunk, az ösztöntől az egón át, Igaz Valónkig, és ez által Istenhez. Ha azonban nem dolgozunk önmagunkon, akkor rajtunk fognak dolgozni, és ha rendszeresen nem halljuk meg, amit meg kellene hallanunk, és nem látjuk meg, amit meg kellene látnunk, akkor ne csodálkozzunk azon, ha egy napon elveszítjük hallásunkat és látásunkat. Így jutunk el fokozatosan az „egymással szemben”-től az „egymás mellett”-en keresztül az „egymással”-ig. Eközben nemcsak azt tanuljuk meg, miként cselekedjünk a megfelelő módon, hanem azt is, hogy tegyük is meg, ami szükséges, viszont ne engedjük megtörténni, ami nem helyes. Azt is felismerjük, hogy az élet értelme nem az, hogy mostani énünket, egónkat boldoggá tegyük, hanem Igaz Valónkat kell boldoggá tennünk, azaz Igaz Valónk tökéletességét kell egyre tökéletesebben kifejezésre juttatni, s ekképpen harmóniában lenni a Teremtéssel.

Semmi nem teszi boldoggá az embert, amit birtokolhat. Épp elegen vannak a Földön, akiknek mindenük megvan, és mégsem boldogok. Boldog csak akkor lehetek, ha feltétel nélkül igent mondok az életre. Valahányszor szenvedek, ilyenkor mindig nemet mondok, vagy azt, hogy „igen, de…”! Életem értelmét azonban csak akkor tudom beteljesíteni, ha felismerem, hogy mi az.

Az életjátékot is adott szabályok szerint játsszuk. Valami olyasmi ez, mint a közlekedés. Ha jogosítvány nélkül vezetem az autóm, előbb vagy utóbb kellemetlenségem származik belőle. Ha megsértem a szabályokat, ezért felelősségre vonnak.Ráadásul balesetet is okozhatok, azaz diszharmóniát az életemben. Azért fontos elvégezni az autós iskolát, hogy megtanuljuk, hogyan tudunk valóban úrrá lenni az autónkon, (azaz önmagunkon).

Az autós iskolában, kezdetben elméletet tanulok – a közlekedési szabályokat. Hasonlóképpen meg kellene tanulnunk a szellemi törvényeket, mielőtt birtokba vennénk önmagunkat, és akcióba lépnénk. Ezután kerül sor a gyakorlati oktatásra, az autóvezetési órákra. Itt megtanulom, hogyan kell ráhangolódnom a szellemi törvényekre, hogyan kell a felismeréseket a gyakorlati életben megvalósítani, és hogyan kell mások jogait figyelembe venni. Kezdetben mindez meglehetősen bonyolultnak tűnik, ám hamarosan rutinná válik.

Amikor aztán már valóban tudok autót vezetni, azaz tisztába jöttem önvalómmal, az élet már valóban játék. Egyre ritkábbak lesznek a balesetek – összeütközések és diszharmónia -, míg végül tökéletesen balesetmentesen fogok tudni vezetni, és az élet csupa játék lesz, az autóvezetés igazi élvezet.

Autót azonban csak akkor tudok vezetni, ha már beszálltam, és elindultam a befelé vezető úton, ha eggyé váltam az önvalómmal. Akkor kezdődik csak az igazi élet, az élet, mint játék, a lét könnyedsége.

Az életjátékot szigorú szabályok szerint játsszák, mely szabályokat, szellemi törvényekneknevezzük. Ez egy olyan játék, melynek szabályait csak játék közben ismerhetjük meg. Az élet minden játékszere és minden lépése lehetőséget nyújt arra, hogy egy újabb szabály megtapasztaljak, ám csak akkor, ha betartom a már megismert szabályokat.

Ameddig élek, kénytelen vagyok együtt játszani, ám én döntöm el, hogy játékos, avagy báb akarok lenni. Amint kinyitottam a játékban egy ajtót, azaz egy problémát, tehát egy életfeladatot megoldottam, eljutok a következő ponthoz, ahol ismét léphetek egyet. Az élet gyakran játszik „Ki nevet a végén?” játékot.

Például nem találom az autó- vagy a lakáskulcsomat, és állok a zuhogó esőben. Vagy kimegyek a reptérre, de otthon felejtettem a repülőjegyemet vagy az útlevelemet. Minden esetben az élet próbára teszi önmagát bennem, hogy igazán tudatos vagyok –e. Megpróbáltatások elé állít, hogy még tudatosabban éljek. mindegy, hogy a helyzet számomra kellemes, vagy kellemetlen, mindig helyénvaló és mindig fontos, mert hozzásegít ahhoz, hogy egy lépéssel közelebb kerüljek önmagamhoz. Ilyen helyzetekben mindaddig bosszankodni fogok, amíg fel nem ismerem, hogy a bosszúság nem segít abban, hogy a feladatot megoldjam, sőt egyenesen értelmetlen, zavarja az Énemet. Fel kell ismernem, hogy senki és semmi nem bosszanthat engem, ezt kizárólag én tehetem, ekképpen csakis én tudok megszabadulni tőle.

Az élet gyakran játszik „karrier” játékot is. Megpályázok egy jobb állást, alaposan felkészülök rá, és megkapom a kívánt helyet. Továbbképzem magam esti tanfolyamokon, szakember leszek, team vezető, majd végül igazgató, minden, mert „valaki” akarok lenni. Egyszer aztán rádöbbenek, hogy ez a karrier sehová nem vezet – nem értem célba, csak valaminek a végére jutottam, és felismerem: amit valóban kerestem, az nem más, mint az önértékelés, és az öntudat.

Az élet gyakori játéka a „monopoly”. Agyondolgozom magam, életem első felében feláldozom az egészségemet, csak hogy minél több pénzt keressek. Öröklakást szerzek, saját házat, saját céget, részvényeket, stb., és életem második felében mindezt a pénzt ismét kiadom csak azért, hogy egészségem visszanyerjem – többnyire hiába. Ráadásul rá kell jönnöm, hogy én szolgálom a vagyont, nem pedig az engem, és felismerem: mindazt, amit birtokolok, csupán kölcsönkaptam az élettől, semmit nem tudok magammal vinni.

Mert mindaz, ami létezik, csupán a játék tartozéka, amely lehetővé teszi, hogy az életjátékot el tudjam játszani: pénz, vagyon, hatalom, elismerés. siker, de a képességeim is, a tehetségem, a szerencsém, a partnerem, a családom, a gyerekek, sőt a testem is. Mindezeket itt fogom hagyni, hogy a többi játékos játszhasson vele. Mindez a játék tartozéka, amely hozzásegít ahhoz, hogy felismerjem önmagam.

Mindaddig, amíg részt veszek az életjátékban, tehát én magam is lépek, ha rám kerül a sor, az élet is megteszi a maga lépését. Ám ha én nem lépek többet, akkor az élet sem lép, és a folyam megáll. Mihelyt leragadok valami, egy ember vagy egy helyzet mellett, zökken a játék. Ekkor szükségessé válik egy életlecke, én megkapom az élettől a „korrepetálást”. Ha egy vesztes játszmát tovább játszom, mert az számomra kényelmesebb, vagy legalábbis úgy tűnik, ugyancsak elveszítem önmagam, hiszen valójában azért játszom, hogy bölcsebbé váljak, és a szeretet terén pluszpontokat gyűjtsek. E játék kulcsa ugyanis a szeretet, és a bölcsesség segítségével ismerem fel, hogyan kell ezt a kulcsot értelmesen használni. A szeretet és a bölcsesség minden ajtót megnyit nekem ebben az életjátékban.

Mihelyt felismeri az ember, hogy az élet játék, nem panaszkodhat többé nehézségekre, gondokra, bajokra, hiszen éppen ez a játék értelme. Ha a partnerem egy sakkjátszmában vagy egy teniszmérkőzésen jót lép, illetve jót üt, nem panaszkodom, hiszen éppen ez motivál engem abban, hogy a játék során a legtöbbet hozzam ki önmagamból. Ha nincs jó partnerem, a játék hamarosan unalmassá válik. Ha mindig csak nyernénk, és soha senki nem követelne tőlünk semmit, képességeink hamarosan megkopnának, és végül csődöt mondanánk. Éppen ez késztet engem nagyobb teljesítményre, amikor partnerem keményen megüti a labdát, vagy meglepő lépéssel áll elő. Az életben a probléma ugyanezt a célt szolgálja. Minden megoldott probléma újabb felismeréshez segít hozzá, melynek segítségével, eggyel tovább léphetek a játékban.

Igazi önismeret csak áldozatok árán lehetséges, mindazt feláldozom, ami nem tartozik Igaz Valómhoz, önvalómhoz, s végre így leszek önmagam. Csak midőn a mag lemond arról, hogy az maradjon, ami, akkor lehet belőle az, aminek lennie kell: egy növény. Csak amikor a báb elhal, születik meg a pillangó. Az életjáték állandó transzformáción alapul, amely csak elengedéssel és odaadással lehetséges.

Ameddig játszom, hajt a vágy. Keresésben vagyok – keresem önmagam. Az életjátéknak ugyanis egyetlen értelme van: hogy hozzásegítsen valós létem titkának felfedezéséhez. Elég, ha benső vágyamra hagyatkozom, s az elvezeti a lelkemet saját tökéletességem tudatához, vissza az örök egységbe.

Végtelen sok út vezet el ehhez az egységhez. Hiszen végső soron minden út ide vezet, akár egyenesen, akár kerülővel. Ám én határozom meg, hogy mely úton haladok leggyorsabban, legbiztosabban vagy legkényelmesebben. Miként én határozom meg azt is, hogy mikor indulok el rajta, és milyen léptekkel haladok végig rajta. Ekképpen teremtem meg saját magam számára egyedi és egyszeri sorsomat, azt az „egyenruhát”, amelyet én magam teremtek saját magam számára. Én vagyok a teremtő. Mindannyian része vagyunk a Teremtésnek, mint teremtők, közreműködünk az élet, a sors és a Teremtés alakításában.

A halál is csupán átmenet a játék egy másik szintjére. Egy kört lejátszottam, kiértékelem a megszerzett tapasztalatokat, és felkészülök a következő körre. Így a halálban az élet megkoronázását ismerem fel, és könnyedén elviselem mindazt, ami ennél jelentéktelenebb. Felismerem, hogy a nyereség vagy veszteség, „mind-egy”, és feltétel nélkül igent mondok az életre. Felismerem azokat a lépéseket, amelyek az életjátékban mindig azonosak:

  • életfeladatom felismerése
  • a pillanat beteljesítése
  • felismerések, azaz igaz kincsek gyűjtése
  • önmegvalósítás
  • embertársaim és a Teremtés segítője lenni
  • felismerni, hogy a halál az élet megkoronázása

Így leszek egyre jobb játékos ebben az életjátékban, s egyre többet és többet fogok tudni segíteni másoknak, hogy hamarabb célba érjenek. A játék ugyanis csak akkor ér véget, amikor valamennyi játékos célba ér. Ám teljesen mindegy, mely játékot játssza éppen az élet, számomra mindig ajándék lesz, felismeréshez juttat, s ez az egyetlen, amit valóban magammal vihetek. A legszebb felismerés pedig: „az életjátékban tanulhatok, és teljessé válhatok”.

Lehetne egy egészen másféle Teremtés is, egy olyan Teremtés, amelyben már minden tökéletes. Egy ilyen világban nem történhetnének már változások, mert a rend tökéletes. Statikus világ volna ez, minden mozgás és élet nélkül, egy világ, amelyben az életjátékot már nem lehetne játszani. s amint ezt tudatosítottam magamban, már a tökéletlenségben is felismerem a tökéletességet.

Ám az életjátékban is elérjük egyszer a tökéletességet, legalábbis az egyén szintjén. Ebben az esetben szükségessé válik a tudat kvantumugrása, amellyel a létezés egy új dimenziója nyílik meg, a tulajdonképpeni valóság, amelyben felismerem, hogy mindaz, ami a tökéletességhez vezetett, csupán előkészítette az igazi Teremtésjátékot. Mostantól kezdve nemcsak a saját sorsomat határozom meg, hanem az Univerzum egyre nagyobb részének sorsát, egészen addig, míg fel nem ismerem magam, mint egészet, mint Istent, és tudatosan én határozom meg az egészet. Mihelyt utolsó részem is célba ért, a játék befejeződik, és egy új játék kezdődik. Eközben azt is felismerem, hogy a valóságban egyáltalán nincs cél. A látható cél csupán orientációs pont a horizonton, amely irányt szab utamnak. A valóságban maga az út a cél, a látható cél pedig csak az út vége, amely egyidejűleg egy új út kezdete. Ha felismerem tehát, hogy fölösleges végigloholni az úton, és azt kívánni, hogy minél előbb célba érjek, akkor ettől kezdve élvezem az utat.

Kurt Tepperwein: A szellemi törvények

Könyvajánló

A szellemi törvények
Felismerni, megérteni, alkalmazni tudni
Kurt Tepperwein

Tepperwein neve nem ismeretlen a magyar olvasók előtt. A hipnózis magasiskolája című könyvét tízezrek olvasták. Abban a könyvében a hipnózis szerepét vizsgálta meg abból a szempontból, mi a módszer lényege, hogyan segítheti elő a lélek gyógyulását. Jelen könyve a sorstörvényekkel foglalkozik, melyekről különféle kultúrák filozófusai és mesterei sokat írtak. Gyakorlatias és anyagias korunk embere azonban elfelejtkezett arról, hogy a mindenség egészét meghatározó belső rendnek, a szellemi törvényeknek ő is alá van vetve. Frusztrációjának, lelki megbetegedésének gyakorta oka, hogy más ritmusban, más módon akar élni, mint amilyent ezek az örök törvények megszabnak. Tepperwein könyvét szinte tankönyvnek tekinthetjük, amely segít felismerni, megérteni és alkalmazni a szellemi törvényeket. Segít túljutni a hagyomány és az éppen aktuális morál korlátain, hogy olyan új igazságokat fedezhessünk fel, amelyek problémáink megoldásához talán addig nem is sejtett lehetőségeket kínálnak.
loading...

Post Top Ad